Kutik Rezső

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát gitár és ének-karvezetés szakon. Különböző komolyzenei koncertek gyakori közreműködője, énekesként az alábbi társulatokban vendégszerepelt: Wiener Operetten Theater, Wiener Mozartoper, Scala Theater Basel, Budapesti Kamaraopera. A régizene autentikus előadói praxisának elkötelezettje, így az alábbi együttesekkel számos koncerten lépett fel, ill. készített lemezt: Cantus Corvinus Énekegyüttes, Musica Profana régizene együttes, Ars Renata Szólóénekegyüttest, A:N:S Chorus, Ars Longa Ének- és Kamarazenekar, Purcell Kórus. Gitárművészként számos koncerten lépett fel, többek közt az Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztiválon. A komolyzenei tevékenység mellett gitárosként és énekesként a latin zene lelkes híve, amely műfajban szintén számos koncertet adott, ill. lemezen hallható.

A Spirit Színházban jelenleg az Agyigó, a Száz év magány, a What a wonderful SONG / Hollywood titkai és slágerei, a Szeretetkönyv, Gina és Fidel, Latin érintés  és a Máraira hangolva – Szepes Mária és Faludy – Mesterek sorozata című előadásokban játszik illetve működik közre.

Tanulmányok:

Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gitár és ének-karvezetés szak.
Külföldi mesterkurzusok:
Barbara Schlick, Martin Klietmann, Laki Krisztina, Catherine Mackintosh
Munkahelyek:
Magyar Rádió Gyermekkórusa (gitártanár),
Honvéd Művészegyüttes (énekes),
I ker. Zeneiskola (gitártanár),
ASP Produkciós Iroda (német referens),
OK Cast Produkciós Iroda (ügyvezető), Spirit Színház megalakítója

Lemezei: El Sol (Duo Mediterran), Latin érintés CD (Papadimitriu Athinával), Ébred valami a szívemben CD (Siménfalvy Ágotával), Végtelen érintés CD (Papadimitriu Athinával), Latin díva DVD (Papadimitriu Athinával)
Előkészületben: A spanyol zene évszázadai CD

 

Legközelebbi fellépései:

Szeretetkönyv színpadon

december 17. 18:00
Esztergomi Művelődési Ház

Gina és Fidel

december 19. 19:30
Spirit Színház kamaraterem

Én, Szabó Magda (Agyigó)

december 25. 16:00 - 17:00
Spirit Színház kamaraterem

Én, Szabó Magda (Agyigó)

december 25. 19:30
Spirit Színház kamaraterem

Szeretetkönyv

december 26. 17:00
Spirit Színház kamaraterem

Szeretetkönyv

december 26. 19:30
Spirit Színház kamaraterem

Latin érintés

december 28. 19:30
Spirit Színház kamaraterem

Gina és Fidel

december 31. 18:00
Spirit Színház kamaraterem

Gina és Fidel

december 31. 21:00
Spirit Színház kamaraterem

Gina és Fidel (6)

2020 január 9.. 19:30
Spirit Színház kamaraterem

Gina és Fidel (7)

2020 január 10.. 19:30
Spirit Színház kamaraterem

Száz év magány (36)

2020 január 21.. 19:00
Spirit Színház

Száz év magány (37)

2020 január 22.. 19:00
Spirit Színház

Én, Szabó Magda (Agyigó) (32)

2020 január 23.. 18:00
Győr, Győrszentiván

Én, Szabó Magda (Agyigó) (33)

2020 január 25.. 16:00
Spirit Színház kamaraterem

Én, Szabó Magda (Agyigó) (34)

2020 január 25.. 19:30
Spirit Színház kamaraterem

Szeretetkönyv (62)

2020 január 26.. 16:00
Spirit Színház kamaraterem

Latin érintés (11)

2020 január 26.. 19:30
Spirit Színház kamaraterem

MÉDIA