Ahány ember, annyiféle motiváció, hogy miért is kezdjünk bele a színjátszásba felnőtt fejjel. Természetesen azt hihetnénk, hogy az alap: egész életemben erre vágytam.
Nem így van. Nálam sem, a társaim többségénél sem.
Az én elsődleges mozgatórugóm meglehetősen nagyképűen hangzik: közel 60 évesen már annyi mindent tudok az emberekről, hogy ezt szeretném megosztani másokkal, és felhasználni karakterek megformálásához. A tanfolyam elején rájöttem,hogy az emberismeret csak akkor használható tudás, ha alapos önismeretre támaszkodik. Na, ennek viszont híján voltam. Az első kudarcok, nehezen feldolgozható élmények, vagy csak érezhetően rossz felfogásban átadott monológok ébresztettek rá, hogy ha magamat nem tudom elfogadni, mert még ismeretlen területek vannak bennem, akkor nem tudok elfogadni egy új karaktert, akit magamból kell kialakítanom.
A tanfolyam már a kezdetekor elsősorban rólunk szól. Persze kapunk színházi, színpadi ismereteket, de a darabok felépítése, a szerepek magunkra szabása a legizgalmasabb. Mindegy, hogy hány szereplő van, minden karakterről megvizsgáljuk, hogyan jutott el a színmű kezdetéig. Eljátsszuk az előéletét a színpadra kerülésig. Innen indul mindenki, sőt, akár családállítással az egész szereplőgárda sorsát megmutatjuk. Így sokkal érzékelhetőbb, hogy ki hogyan jut el a kezdeti érzelmi állapotából a végkifejletig.
A heti egy próbanap lehetőséget ad nekünk arra, hogy átgondoljuk, feldolgozzuk a próbán történteket. A szerepek titkainak felismerése saját önértékelésünk,tudatosságunk segítője. A színházban nagyon fontos az őszinteség. Ha ez nincs meg, a néző azonnal észreveszi. Az őszinteséghez bizony nagy szükség van a társakra. Egymásra kell támaszkodnunk, összetartani és végtelen bizalommal lenni
egymás felé. Csak így működik a folyamat. Már három éve járok a tanfolyamra. Mindig újabb és újabb szerepek várnak rám.
Igen, az elején újra kellett kezdeni az életem egy részét, de ezen mára túljutottam.
Meg kellett ismerni a határaimat, hogy aztán át tudjam lépni, meg tudjam haladni őket. Szeretném azt hinni, hogy minden szerep megformálásával egyre jobb ember leszek.
Nem lehetek elég hálás mindezért. Köszönöm!