Öröm és boldogság

MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ

Erdélyi. Magyar. Meleg. Egyik sem könnyű bélyeg – de mindhárom egyszerre: hát az már hátrány a köbön! De ezt lehet iróniával is nézni!

Székely Csaba ezekről a nem könnyű sorsú emberekről írt egy nagyon emberi színdarabot, amiben meg tudja tartani azt a rá jellemző, és a Bánya-trilógia óta ismert fanyar humorú életábrázolást.

Az előadás tabutémát dolgoz fel: az erdélyi melegek helyzetét. Oké, valójában ez egyáltalán nem tabutéma. Erdélyben senkinek semmi baja a melegekkel, csak annyi az elvárás velük szemben, hogy maradjanak csendben. Tegyenek úgy, mintha nem lennének azok, amik. Tartsák titokban azt, amire senki nem kíváncsi és fogadják el, hogy a többség szemében ők egyszerre perverzek és viccesek. Ennyit igazán megtehetnek.

Az Öröm és boldogság szereplői hétköznapi emberek. Nők és férfiak. Városiak és vidékiek. Melegek és heteroszexuálisok. Párhuzamosan futó, majd egymással találkozó sorsokat látunk. Pár jelentéktelen összezörrenést, álproblémát, nyafogást, hisztit. Semmi lényeges. Igazából mindnyájan boldogok.

Interjú Székely Csabával (részlet):

Miért fontos, hogy kizárólag az erdélyi magyar melegek életlehetőségeit dolgozod fel? Miben más az ő sorsuk egy Kelet-Európában élő meleg közösséghez viszonyítva?

A kelet-európaitól nem különbözik sokban, de annyiban kicsit más – bár nem akartam erre kihegyezni a darabot –, hogy ez egy kettős kisebbség, a kisebbségek kisebbsége. Mi, erdélyi magyarok fölfele követeljük a jogainkat, lefele pedig rúgjuk a saját kisebbségünket, és nem törődünk az ő jogaikkal. Ilyen szempontból más, mint például a lengyelországi lengyel melegek helyzete, akik nem feltétlenül kettős kisebbség, mint a mi melegeink. Bár ez a kifejezés is furcsa, hogy „a mi melegeink”, mintha rabszolgatartók lennénk…

Mit árulhatsz el a szövegkönyvről? Epizodikus szerkezettel, vagy összefüggő történettel készülsz?

Ez egy több szálon futó történet, mert igyekeztem minél nagyobb területet, több embertípust is lefedni, hogy legyen benne értelmiségi és falusi is, férfi, nő, fiatal, idős. A szálak összeérnek, ezek az emberek találkoznak. Ezt megelőzte egy úgynevezett dokumentáció, de nem lett belőle dokumentumdráma. Felhasználtam azokat a tapasztalatokat, amelyeket a dokumentáció során szereztem, de nem használtam fel azoknak az embereknek a történeteit, akikkel beszéltem, csak áttételesen, közvetve. Fikció, ami valós történetekből, eseményekből indul ki. Egyszerű embereket látunk, akikről bizonyos idő után kiderül, hogy melegek. Van egy olyan szándéka ennek a darabnak, hogy az erdélyi közönség találkozzon meleg emberekkel a színpadon, mert azt gondolom, hogy az elutasítás egyrészt annak is tudható be, hogy nagyon keveset tudunk róluk. Így aztán amikor találkozunk velük a hírekben, ami általában annyit jelent, hogy felvonultak Kolozsváron, akkor téves kép alakul ki róluk. De amikor az erdélyiek minél többször találkoznak velük, és nem feltétlenül olyan kontextusban, hogy „fogadjatok el, adjátok meg a jogainkat”, hanem közvetlen, humoros figurákat látnak, akik nevetnek, sírnak, örülnek, szenvednek, akkor talán ez egy lépés afelé, hogy nyitottabbá váljanak velük szemben. – a Maszol.ro portálról