A rendező kérdez, az író válaszol. A világhírű Szexpedíció (Sexy Laundry) című komédiát május 24-étől láthatja a Spirit Színház közönsége Hegyi Barbara és Seress Zoltán főszereplésével. Sziporkázó poénokkal a házasság intézményére görbe tükröt mutató történet. Bányai Gábor faggatta Michele Rimlt.
Bányai Gábor: Ön egy kritikusok által nagyra tartott drámaíró Vancouverből. Miért olyan fontos önnek a színház?
Michele Riml: Egészen kislánykorom óta imádom a színházat. Semmi máshoz nem fogható élmény, amikor élőben, a közönség soraiban ülve másokkal megosztod a színpadon kibontakozó, élő, lélegző pillanatokat. A színház képes egyesíteni bennünket és arra is, hogy rávilágítson emberi voltunkra és gyengeségeinkre. Szerintem a Sexy Laundry egyik erőssége, hogy lehetővé teszi a nevetést egy nehéz, sok párt érintő témán és egyben megkönnyebbülést is kivált, mivel rájövünk, más is érez ugyanígy. Erőteljes kapcsolódást biztosít másokhoz, ha kimondjuk: “én is”. A színház az a hely, ahol más embertársaimról és magamról is tanulok. A színház szórakozás!
BG: Ki vagy mi inspirálja önt a mi különös, olykor borzalmas világunkban?
MR: Bonyolult és néha romboló világunkban azokból az emberekből merítek, akik megmaradnak pozitívnak és valami gyönyörűt teremtenek. Azt gondolom, elképesztően nagy hit áll amögött, hogy a művészet és a színház embereket egyesítő mivoltukkal változást tudnak eredményezni. Szerintem könnyebb cinikusnak lenni és több bátorságra van szükség ahhoz, hogy megmaradjunk optimistának, reménytelinek és termékenynek. Azok az emberek ösztönöznek, akik elbuknak, de újra felkelnek és azok szintén, akik a saját útjukat követik.
BG: A Sexy Laundry-ban kiválóan ábrázol. Honnan ismeri ennyire jól a házasság titkait?
MR: Henry és Alice karakterét nem egy adott, valódi párra alapoztam, viszont vannak bennük bizonyos elemek az ismeretségi körömből, beleértve a férjemet és magamat is. Amikor a darabot írtam, már házas voltam és a harmincas éveim közepén jártam (jelenleg már mintegy 20 éve élek házasságban!) – még az életközépi krízis előtt állván, viszont bizonyos tudatában annak, hogy a házas élet hogyan tud le- és felfelé ívelni. Henry és Alice hangokként fogalmazódtak meg a fejemben, ahogy a legtöbb karakterem. És hangosak voltak! Figyelemmel kísértem veszekedéseiket és beszélgetéseiket, ennek eredménye lett a Sexy Laundry. Azt gondolom, a férfiak és a nők közötti különbség, továbbá az a szokásunk, hogy mindig a másik felet tesszük felelőssé saját boldogságunkért, valamint mély vágyunk arra, hogy egy másik emberi lényhez kötődjünk, mind-mind egyetemleges témák, amelyek egyedi és vicces kifejezésmódra találtatnak a Sexy Laundry-ban.
BG: Imádom a darab szerkezetét: hogy néz ki az írás folyamata önnél?
MR: Az írásfolyamatom kulcsa az, hogy várjak addig, amíg meghallom, a karakterek mit “beszélnek” hozzám és szintúgy egymással. Általában olvasok az adott témáról, kutatok utána és rengeteget sétálok. Amint a szereplők elkezdenek “beszélni’ hozzám, belevágok leírni azt. Egész munkám során őszinte érzelmi magból próbálok dolgozni vagy egy kérdésből, amellyel birkózom, hogy aztán innen tekerjem ki a történetet. Nem hiszem, hogy egy író kifejezheti azt, amit ő maga sem hajlandó érezni; azonban egy írónak nem is feltétlenül kell saját tapasztalattal rendelkeznie egy körülményről, hogy megírja azt. Hála az égnek! Amint egyszer megszületik a darab szíve, elég könyörtelen vagyok szerkesztéskor és a sztori gördülékennyé tételekor.
BG: Színdarabja sziporkázó, megindító, szexuálisan provokatív és egy kicsit könnyfacsaró is. Ez az, amiről szól az élet?
MR: Remélem és szerintem igen. Ha nyitottan közelítünk az életre, zavarossá, érzelmekben és élményekben gazdaggá válik. Szeretem a vígjáték műfaját használni arra, hogy kinyissam az emberek szívét és hogy reményeim szerint sérülékeny területeket értintsek meg. Szerintem a komédia és a tragédia szorosan összefügg, néha az életben csak nézőpont és idő kérdése, hogyan tekintünk a történések kibontakozására.
BG: Ha karrierét össze kellene foglalnia egyetlen szóban vagy mondatban, mi lenne az?
MR: A karrierem olyan, mint az életem – hihetetlenül gyümölcsöző, alkalomadtán frusztráló, leginkább érdekes, néha kiszámíthatatlan és kihívások elé állító, valamint végső soron igazán kielégítő. Hálás vagyok azért az útért, amelyet választottam.
BG: Gondolja, hogy Alice és Henry helyzete egyedülállóan jellemzi a generációjukat? Mi motiválta, hogy elmesélje történetüket?
MR: Henry és Alice sztorija egyidős a házasság intézményével, viszont kortárs feldolgozása ennek a fajta kapcsolatnak. Olyan darabot akartam írni, amely igazán ünnepli a házasság intézményét – még kevésbé vonzó aspektusait is. Olyan kultúrában élünk, amely nagyon felszínes és buta tud lenni párkapcsolatok terén – romanticizáljuk a kapcsolatot, ám amikor a tökéletes partnerség ideája leomlik, hibáztatunk és mentegetőzünk, biztosak leszünk abban, hogy a “tökéletes partner” létezik valahol. Vagy önsegítő könyvekhez fordolunk válaszokért. Hiszek abban, hogy a házasság ennél szentebb dolog. Egy módja annak, hogy elmélyüljünk, növekedjünk és változzunk, és mindezek által eredményre juttathat – mivel egy másik emberrel tesszük mindezeket. Mint egyének, erősebbekké válunk azáltal, hogy partnerként sebezhetők leszünk. Viszont fel kell áldoznunk dédelgetett ideáinkat és hiedelmeinket párkapcsolatunkkal kapcsolatban és arról, “hogyan kellene ennek működnie”. Mindezt azért, hogy rájöjjünk, valójában milyen is! És talán a legnagyobb kompromisszum a házasságban az, amikor csak egyszerűen felnövünk és hagyjuk a másikat annak lenni, aki, anélkül, hogy megpróbálnánk megváltoztatni őt. Nem könnyű – viszont vicces darab alakul belőle!
Fordította: Sánta Mária
Fotó: News Photo
